Egy vidéki főiskolán tanítok, és sajnos egyre gyakrabban meggyőződöm arról, hogy a diploma és az intelligencia (ész) nincsenek köszönőviszonyban sem…
Zh-t írattam az elsősökkel, és már a terembe belépvén kiszúrtam magamnak egy “kislányt”, aki tök pinkbe öltözve (már ha az ruha volt rajta!!!), műkörmeivel a tollba kapaszkodva (alg tudta fogni), púderezte az orrát! Kattints IDE, hogy tovább olvasd a cikket »
Hogy ettől gazdag-e Svájc, nem tudom, de alapjában véve még viccnek sem rossz ez a kis történet:
Svájcba emigrált magyar tanárnő fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy ő intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését. Persze bizonyítani akart, és összeállította a listát, amit izgatottan vitt a bemutatásra.
Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd elmondta, az úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni. Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta: Kattints IDE, hogy tovább olvasd a cikket »
“Minden népköltészet a szexről szól. Például a >Tavaszi szél vizet áraszt< azt jelenti: ha férfi vagyok, akkor feláll, ha nő, akkor nedvesedik.”
(Mérő László a népdalokról)
“.emelje fel a középső mutatóujját.”
(Mérő László, egy pszichológiai kísérlet menetét mesélve)
Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen egyik fizika vizsgáján történt.
A kérdés így hangzott:
“írja le, hogy egy barométer segítségével miként mérhető meg egy felhőkarcoló magassága !”
Az egyik hallgató a következőt válaszolta:
“Fogsz egy hosszú zsinórt, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert a felhőkarcoló tetejéről lelógatod a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.”
A szlalom célja nem ugyanaz, mint a bowlingé…
1. Indulás előtt legközelebb győződjön meg róla, hogy bent ülök-e a kocsiban.
2. A frontális ütközés nincs benne a tananyagban.
3. Kérem, tolatásnál ne térdeljen fel az ülésre.
- A vasutasoknak két rétege van: egy haladó gondolkodású, ez elég kevés, és van egy sötét réteg.
- Ez jó lehet egy jól karbantartott hölgynél, de egy jól karbantartott hölgyben nincs benn 2 millió kilométer.
- Mit nevezünk sportkocsinak? Max poggyász a hitelkártya és egy csomag óvszer.
- Vagy kijön a 6 henger a kanyarból, vagy nem.
A 13. alkalommal kiosztott elismeréssel azokat a teljesítményeket jutalmazza az AIR szórakoztató-tudományos magazin, amelyeket “nem lehet vagy nem kellene megismételni”.
Nobel-díjat halála után nem kaphat senki, az idei békedíjat azonban egy halott embernek ítélte oda a bizottság. Lal Biharit azért a küzdelméért jutalmazták, amelyet 18 éve folytat a hatóságokkal, hogy bebizonyítsa: él és virul. Az indiai férfit 1976-ban nyilvánították halottnak. Ehhez nem kellett más, mint némi készpénz, amely családja tagjaitól a helyi földhivatalhoz vándorolt annak érdekében, hogy földje – már örökség formájában – ugyanezekhez a rokonokhoz kerüljön. Bihari a díjkiosztón sajnos nem tudott jelen lenni. Az őt hivatalosan halottnak tekintő indiai hatóságok még adtak neki útlevelet, az amerikai kormány azonban megtagadta tőle a beutazóvízumot. “Egy halálból visszatérő ember azért több segítségre számíthatna” – kommentálta Marc Abrahams, az IgNobel szervezője.
Egy egyetemi író osztályban pályázatot hirdettek. A feladat az volt,hogy írjanak egy rövid értekezést, ami az alábbi elemeket tartalmazza:
1. Vallás
2. Királyság
3. Szex
4. Rejtély
A díjnyertes esszé ez volt:
“Úristen!-kiáltott fel a királynő. – Terhes vagyok! De vajon kitől?”