A történet, röviden annyiról szól, hogy egy New York-i nyugdíjas a nyugdíjából szeretett volna venni egy házat Portugáliában.
Talált is egy vidéki házat, ami már 15 éve lakatlanul ált. A tulaj és a felesége már rég meghaltak és nem volt örökösük. A farmon állt még egy hatalmas pajta óriási vaskapuval, ami be volt hegesztve.
Az állam által kivetett magas adók miatt senki sem akarta megvenni a területet és elmentek anélkül, hogy benéztek volna a pajtába.
Emberünk megvásárolta és beköltözött a feleségével, majd vásárolt egy agregátort és nekiállt felvágni a hegesztést ekkor elképesztő látvány fogadta.
Beültettek pár gyereket egyenként egy szobába, ahol volt az asztalon egy pillecukor és mondták nekik, hogy ne nyúljanak hozzá, és ha meg tudják állni, akkor jutalomból újabb pillecukrot kapnak. Videón rögzítették a gyerekek reakcióját.
Az alábbi videó akár minket is mutathatna gyerek korunkban :-)
A téma érdekes, a reklám ötletes, a termék jó lehet.
De azért nem elfelejteni, hogy a lakás konnektorából érkező áram, ami tölti a kocsit honnan is származik.
A világon a nem megújuló energiaforrásokból származik az energia legnagyobb része, tehát lehet, hogy ezt a kocsit egyszer majd valami szénerőműben termelt árammal töltik fel és akkor ugyanott vagyunk.
Ezt úgy tudnám elképzelni, hogy egy kis helyi a házhoz kapcsolt szélturbina (vagy valami napkollektorszerű eszköz), feltölti a ház tartalék akkumulátorát és éjjel abból töltődik fel a kocsi. Nos, ez a szép új jövő.
Ritka egy oldal, összegyűjti nekünk a meghökkentő tárgyakat a világból. Vannak tárgyak amik ötletességükkel, vagy drágaságukkal esetleg poénosságukkal lesznek érdekesek. Ilyeneket mutat be az oldal, sok képpel és videóval.
Képzeljük el a következőt. Van egy híres együttes a Pi. Az alant látható videó klippjüket rogyásig játsszák a nagy zenei tv csatornák. Megtudod, hogy a városban is fellépnek a hétvégén (minő véletlen pont március 14-én) és te mindenféleképpen el szeretnél menni a koncertre. Már kint is vagy a koncerten, és éppen a slágerüket éneklik, amikor a frontember biztat mindenkit, hogy a refrént énekeljétek vele :-)
Na gyerekek ezért kell matekot tanulni, hogy egy koncerten ne égjetek be.
Ez az egyik legfantasztikusabb fénykép, amit az ismert univerzumban valaha is készítettek. Egy amerikai fényképész készítette egy operáció alatt, amin egy súlyos gerinc-rendellenességet próbáltak helyrehozni egy magzaton az anyaméhen belül a terhesség 23. hetében. A fényképész akkor még nem gondolta, hogy élete egyik legfontosabb képe lesz ez, hiszen a cél csupán a méhen belüli gerincműtét fényképeken is történő dokumentálása volt.
Szeretem a digitális képeket, könnyű készíteni őket és sok lehet belőlük. Mióta beletették a telefonba őket készítő eszközöket, azóta még jobban szeretem, mert így minden esetben, ha valami megtetszik, már fotózom is :-)
Persze ez nem általánosan az olyan képekre igaz, mint a lentebbiek, mert ezek elkészítése órák, napok, hetek alatt készül el és akár több ezer képből alakulnak át egy óriási képpé. Kattints IDE, hogy tovább olvasd a cikket »